Kötöttfogás 62. - Draskovics visszatért

Megosztás
Beágyazás
  • Közzététel: 2019.nov. 7.
  • A Kötöttfogás 2019.11.07-i adása.
    Az e heti házigazda Pörzse Sándor, vendégei: Csintalan Sándor, Konok Péter, Torkos Matild és Pulai András. Szerkesztő: György Zsombor.
    Témák:
    • Lemondott Borkai Zsolt.
    • Rendszerváltás Budapesten? Visszajönnek a régi emberek.
    • Polt Péter örök. Handó Tünde átül.
    • Erdogan itt jár közöttünk.

Megjegyzés • 368

  • Krisztian Sugar
    Krisztian Sugar 21 órája

    Pulai a legnormálisabb, Csintalan a második. A többieknek kevés közük van a tárgyilagossághoz, rabjaik a saját hitrendszerüknek, úgyse lehet őket semmiről meggyőzni, a valóság nem érdekli őket, mindenből ugyanazt olvassák ki, ami megerősíti őket, hogy ugyanazt gondolják, amit eddig. Nehogy egyszer azt kelljen mondaniuk: "bocs, tévedtem. Lehet, hogy rossz volt az eddigi elméletem, amire az életemet építettem"

  • Dániel Kovács
    Dániel Kovács 22 órája

    Annyira, de annyira elegem van már ebből...abból is, hogy ezek az állábúak egymást váltják ritmikusan, meg abból is, hogy ennek a sok birkának nem esik le, hogy EZEK, mindkét oldalon és középen is, UGYANAZ A BANDA!

  • Elod83
    Elod83 2 napja +1

    Ez a csintalan nem teljesen százas, én nem rontanám vele a műsor színvonalát.

  • Noord Vlielander
    Noord Vlielander 2 napja +1

    Csintalan,- jók voltak a '90-es évek olajszőkítős százmilliói? Te korrupt kutya. Azért basztak fejbe anno. Börtönben lenne a helyed.

  • MrJalaci
    MrJalaci 2 napja

    jó volt, gratula!

  • dezso csaba kurti

    A Simicska árvák.
    😁

  • Péter Ring
    Péter Ring 2 napja +1

    Egyébként lehet szidni a Csintalant, nekem se szimpatikus a stílusa, de ettől még szokott okos dolgokat is mondani.

  • Hiperkorrekt Srac

    Csintalan -.-' Pulai az tényleg az itteni Bakos....ugyanolyan bicskanyitogatóan buta és makacsul nyomtaja a masszív hülyeséget. Megfigyelhetőek ugyanazok a minták.... "nektek" "Ti" .....

    *ugye ezt a Pulait többet nem hívjátok? /ha meg igen akkor kimarad egy heti kötöttfogás adagom :/ /

  • László Pádár

    A Konok a nevéhez híven fafejű ......

  • Péter Nemes
    Péter Nemes 3 napja

    Nagyon hiányzott Dévényi!!
    Pörzse vendégnek ok (ő legalább nem egy komcsi seggnyaló, mint ez a barom Pulai), de műsorvezetőnek nem való. Gyenge...

  • Z. Szabó
    Z. Szabó 3 napja

    Annyira nincsenek képben a bíróság működésével itt ebben a műsorban sem.

  • Z. Szabó
    Z. Szabó 3 napja

    Horváth Csaba pont, hogy pénzvedobós parkolóórát szereltetne fel Zuglóban, ami sajnos nem működik mobil applikációval. Mindenki egy rakat apróval kell majd, hogy rohangáljon.

  • Marcie Tomori
    Marcie Tomori 3 napja

    Egyáltalán nem tükrözi a választói akaratot a városvezetés: index.hu/belfold/2019/11/07/budapest_fovaros_cegek_igazgatosag_felugyelobizottsag_partok/ Azok, akik visszakerültek pozícióba, majdnem 10 évig nem tudtak előrejutni a ‘szakmai’ tudásukkal, és most megint az adóink infúzióján akarnak lógni. Félelmetes. Fidesz-KDNP MSZP-DK is egy esernyő alatt. De jó lenne már egy ráncfelvarrás. :)

  • Zoltán Tőkési

    Paulai amúgy egy nettó DK-ás aktivista?

  • Péter Ring
    Péter Ring 3 napja

    Pulai András tényleg nem fogja fel, hogy nem az számít, hogy valójában mi van a háttérben, hanem az, hogy az emberek mit gondolnak, és ezért a kádervisszahozásért - még ha oly kevés is - a választók AZ ELLENZÉKET SZÁRAZON FOGJÁK MEGBASZNI A KÖVETKEZŐ VÁLASZTÁSON? Tényleg ennyire kevéssé érthető, hogy a Fidesz ezt azonnal ki fogja használni, és végig ezzel fog riogatni? Ma láttam a négyes metrón az egyik lokált olvasta egy néni, bőszen bólogatva arra a cikkre, hogy "AZ ELLENZÉKIEK A ZSEBÜKET TÖMIK!" vagy valami ilyesmi.
    Tényleg nem lehet felfogni, hogy nem elég jól csinálni, úgy is kell kinézni, mint aki jól csinálja?

  • Péter Ring
    Péter Ring 3 napja

    Frei Tamás? Legközelebb az általa megszólaltatott bérgyilkossal lesz interjú? -.-'
    Bocs, bírom a műsort, meg az újságot... de Frei Tamás? Komolyan? Akiről kiderült, hogy nem nagy riporter, hanem csak egy kamu ember? Aki azzal lett híres, hogy behazudott mindenfélét, hogy az emberek majd azt mondják rá, hogy "Nahááááát!"?

  • forcewariation
    forcewariation 3 napja +1

    Konoknak teljesen igaza volt mindenben. Sajnos az jön, amitől félni lehetett a szivárványkoalíciónál: ugyan azt fogják csinálni, mint a NER, csak ellentétes előjellel. Igaza lesz Robinak, ez csak újabb, még legitimebb Fidesz győzelmet fog hozni 2022-ben... Szomorú ez, hogy nincs alternatíva!

  • Peter Tihanyi
    Peter Tihanyi 4 napja

    Nekem mindig olyan furi fiatal kommunistát látni :)

  • Gábor P.
    Gábor P. 4 napja

    Hadd vessek fel egy izgalmas témát: Borkai-ügy...! Pulai tyatyoghatna még pár álmosító adásnyit róla meg a hiteles méréseiről. Ezt a koszlidércet is hívjátok meg, legalább az ő fülsértően borízű hangjára felébredek...

  • Ganaga
    Ganaga 4 napja

    Nahát, A Puzsérnak igaza volt, ezt a trágya ellenzéket kell 16:49 leváltani.

  • Vilmos István Koszper

    Csintalan! Nem cenzúrát kell húzni, hanem cezúrát!

  • Toleráns Liberáncs

    A Kispesti kokainozás és korrupció mér nem kerül kitárgyalásra? A Karigeri: "Horvátcsacsi tudja hogy kell lopni" mér nem téma? A budaörsi pinabubus hogy nem kerül a látókörbe? És miután arról harsogott a média hogy visszahozzák a Gyufi embereit, végre a sok kérődző az asztal körül a homlokára csap hogy visszajöttek a Drazsék! Hazudtok szrháziak folyamatosan!

  • Gábor Miklós Bodó

    Vigyázzatok, mert Draskovics elvtárs egy VÁMPÍR! :D (Pulai András volt ma a legokosabb.)

  • mindenszo
    mindenszo 4 napja

    45:30 méghogy nem lehet sms-ben parkolni! TI hol a picsában éltek? Kb. 15 éve lehet sms-ben parkolni!!! OSTOBÁK és HAZUGOK! 60 20 763 és a körzetszám TE BUZI PULAY!

  • Carlos Carlos
    Carlos Carlos 4 napja

    Csintalan urat nem értem. Megütközik azon, hogy Karácsony, és a többi szervilis politikai bűnöző, ismét pozícióba emel már már elfeledett politikai bűnözőket? Hát néhány adással ezelőtt nem tiszta szívvel jelentette ki Puzsérnak, hogy ő bizony KariGerire adja a voksát?

  • secretboy secretboy

    Puzsér közben kér egy kávét...."hátnemmegmondta…"... ;)

  • Zoltán Kovács
    Zoltán Kovács 4 napja +7

    A választók értelmesebbje tudta hogy ez lesz Budapesten ha nyernek Karácsonyék. Ti meg beoltottátok az ostobákat gyűlölettel, most meg nem tetszik a helyzet? Még el sem kezdődött a gyomorforgató működésük. Itt mindenki megszívta, a balosok is. Ebben nagyon nagy érdemetek van. Nem tudom, hogy ostobák vagytok-e vagy ennyire gonoszak. Elvégeztétek a munkát, ideje lenne lehúzni magatokat a csatonába ostoba kommunista csökevények. Szégyelljétek magatokat.

  • santasanta111111

    A lónak a faszát.

  • imre edda
    imre edda 4 napja

    jooooooo isten inkabb ezerszer az orban banda mint a drazse bunozo korei

  • Péter Róka
    Péter Róka 5 napja +1

    44:30 Faszomat :D

  • L E
    L E 5 napja

    A Torkos Matild milyen naprakész, egy februári cikket idéz, novemberben, ami már régen nem igaz, mert azóta nyereségesé tették a parkolást Zuglóban! És "EZ"UGAT" itt az ellenzék nevében !!!!!!!!!!! + a ( Konok 1 G.) ?????????????????????????????

  • Levora Sándor
    Levora Sándor 5 napja +2

    40' 15" Pörzse! Már megint ferdítesz. Az embereket a kispesten történtek érdekelték jobban, amit ti meg sem említetek. A Borkai-ügy korántsem ér fel a kispesti panamával.

  • L E
    L E 5 napja

    A Csintalan most a legnormálisabb!!!!! ( Sajnos). Ma ( Konok, Torkos) teljesen agylövettök !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • L E
    L E 5 napja

    A .... Torkos Matild 1 hét után azt kérdezi, hogy a főváros még miért nem oldotta meg a parkolást. Hülye ( hüje!) ez a nő!!!!!!!!!!!!!!

  • UzzaAhio
    UzzaAhio 5 napja

    Pulai András 🤢 🤮

  • L E
    L E 5 napja

    A Konok Péter kussoljon, mert soha nem szavaz. Az beszéljen, aki erre vagy arra az oldalra szavaz!!!!!!!%

  • Antiglob Gergo
    Antiglob Gergo 5 napja

    Csintalan a Kötöttfogás Havas Henrikje. Ha nem szólal meg.

  • liteoner
    liteoner 5 napja +1

    Csintalan valtozatlanul vallalhatatlan

  • Izabella Fox
    Izabella Fox 5 napja

    Visszavonta Horváth Csaba a szerződés megkötését! Le vagytok maradva...

  • András Kádas
    András Kádas 5 napja

    Pulai leiskolázta őket. A többi meg ugy le vitézlet, mint G. Erzsét, horvát csaba drazsé stb.A konoknak nincs igaza ha csak rángatózik Semmik. Valamenyire a riváris még nézhető , de az is néha át megy a só világába . Ez a SALLER!!!!

  • Nemes Olga
    Nemes Olga 5 napja

    A Borkai ügyet ti, ellenzéki média égettétek rá a Fideszre. Még most is ezt csináljátok és tartok tőle, hogy a 2022-es választásig mást sem fogunk hallani tőletek. Ez botrányos.

    Sajnos nem égettétek rá az mszp-re a Gajda Péter kispesti ügyét. Nem égettétek rá az összes ellenzéki képviselőkre a saját korrupt ügyeiket. Pedig azok legalább azonos mértékben botrányosak voltak. Sőt, egyik-másik sokkal botrányosabb ügy volt.

  • László Fedor
    László Fedor 5 napja

    Amúgy tényleg rohadt idegesítő, ahogy egymás szavába vágnak. Be kellene vezetni, hogy mindenki csak egy adott ideig beszélhet, és hagyja a másikat kibontakozni, ne csak beletrollkodjon a mondandókba.

  • ladislav kocsis
    ladislav kocsis 5 napja

    Ahogy kezdtek ,úgy végeztek.ô.

  • Rossi07
    Rossi07 5 napja

    Az okostelefonokkal és az ügyintézéssel kapcsolatban nagyon igaza van Csintalannak, de a 300 ezres nyugdíjával pont ő igazán nem rinyálhat.

  • Zoltan Toth
    Zoltan Toth 5 napja +1

    Orbán nem csak 2030-ig tervezhet, hanem ezekután 2042-ig!

  • Nagy Péter
    Nagy Péter 5 napja

    Komolyan mondom, a mostani szabadfogás színvonalasabb mint ez a valami, vissza dévényit bírónak, pörzsét pedig puzsér mellé a jobboldalra, konok maradjon, csintalan helye pedig forgóhely legyen.

  • Z_ky
    Z_ky 5 napja

    Ez a Pula... ez káros az emberekre... miért kell mosdatnia az MSZP-DK-t. A kápszi rossz... Ez valami szörnyű... miért csinál úgy, mintha az MSZP és a DK képes lenne a kormányváltásra bármikor is... jól tudja, hogy mit jelent az hogy Gyurcsány. Tiszta szégyen. Egyedül Konoknál érzem, hogy képes a baloldalt is kritikával kezelni.

  • yamaicaman
    yamaicaman 5 napja +3

    Érdekes. Sose voltak ilyen indulatok amíg a fideszt kellett ostorozni. Igaza lesz Gyurcsánynak, ha nyer a szivárvány koalíció jön a káosz. 😂

  • Csaba Toth
    Csaba Toth 5 napja +5

    "Mindenki tudja Frei Tamás ki." Pontosan ezért kellett volna örülni, hogy eltünt a közéletből. Most meg pont ti rángatjátok vissza.

  • Zoltán Dr Kiss
    Zoltán Dr Kiss 5 napja +1

    Jó reggelt!

  • József Németh
    József Németh 5 napja

    Az a baj, hogy ha állandóan a nagyöregeket engedjük a kipárnázott székekbe a tapasztalataik miatt, a fiatalok soha nem fognak tapasztalatot szerezni. :)

  • laszlo adoba
    laszlo adoba 5 napja +2

    Csintalan eftárs egyre vállalhatatlanabb...

  • turtlestudioHUN
    turtlestudioHUN 5 napja

    a mai technikai lehetőségek mellett miért ennyire fos a hang?

  • kalci5
    kalci5 6 napja

    Szánalom gyermekei ezek egytől egyig. 5 percet sem bírtam nézni.

  • Dóra Széplaki
    Dóra Széplaki 6 napja

    Okos ez a Margit.

  • István Szabó
    István Szabó 6 napja

    Csintalant tegyetek mar ki.

  • lászlóné dudás
    lászlóné dudás 6 napja +1

    Szakèrtők kellenek, nem politikusok.

  • Hun Guy
    Hun Guy 6 napja +3

    Igen, Nézzük a jövőnket - Draskovics " for Prime Minister" es Pulai meg legyen az O fotanacsosa. Igy mindenki ki lesz elégítve. Lol...

  • Yorgos2007
    Yorgos2007 6 napja +1

    Egyszer szeretnék látni egy ilyen kritikus hangvételű fideszes műsort. Ott csak nyáladzás megy, itt meg a választás utáni első adásban véres szájjal esnek neki az ellenzéknek. Na ez a különbség újságírás és fideszhányadék között.

  • b0h0c
    b0h0c 6 napja +1

    Istenem, hol él ez a Csintalan? Lassan 2020 van, hahó... Az emberek 99%-ának van mobil/okostelefonja. Biztosan kurvára megérné, több százmillióért pénzes automatákat telepíteni csak azért, hogy annak a telefont nem használó 125 db paranoid hülyének az igénye is ki legyen elégítve.